Futás és zsonglőrködés

Mozgás Éjszakája 2024, 2025 és 2026

2026. október 6.

Futás közbeni zsonglőrködés a 2026-os Mozgás éjszakáján Budapesten.
Mozgás Éjszakája Budapest 2026 · Fotó: Facebook

A pálya 2026-ban változott, és most a nagy része egyenes volt, két U-fordítóval a végeken. Így tettünk meg jó néhány kört, attól függően, hogy ki milyen távra vállalkozott. Én egy-két körrel többet is futottam, mert elvesztem a számolásban, a Strava kilométerenkénti bemondását pedig nem mindig hallottam a hangzavartól.

A verseny világosban kezdődött, de tudva, hogy rövid időn belül besötétedik, LED-es labdákkal futottam. Valójában sokkal inkább hasonlított egy közösségi futásra, mint versenyre, mert mindig volt valaki, akivel beszélgettem, még ha röviden is, és az egész rettentő laza volt. Nem volt rajtszám és hivatalos időmérés sem.

Szeretem azt, hogy nem csak futók voltak, hanem mindenki, aki valamilyen mozgásra vágyott.

Áthallottam, ahogy az egyik néző kérdezi a másikat.

– Előbb nem néggyel futott?

De én válaszoltam neki, hogy csak hárommal megy, úgyhogy nyugodjon meg, nem veszett el egy labda sem.

A 2024-es versenyen pedig a verseny végén odajött hozzám egy lány futó, hogy adni szeretne nekem egy pacsit, és megkérdezte, mi értelme van annak, hogy dobálom a labdát.

A 2024-es és 2025-ös eseményvideókban is feltűnök a labdákkal egy rövid pillanatra.

© 2026 Suszter Attila